fbpx

Látogatóközpontok

Látogatóközpontok

Világítótorony és kilátó az országra

Az utóbbi években a látogatóközpontok száma robbanásszerűen megnőtt hazánkban. Igényes épületekben, korszerű körülmények között, magas színvonalú technikával fogadják a látogatókat. Olyanok, mint egy világítótorony, hiszen hozzájuk mindig be lehet menni, megmelegedni, tanácsot, eligazítást, programjavaslatot kérni.

Jól teszik az iskolai osztályfőnökök, ha rövid idejű, mondjuk egy napos kirándulásaikat ilyen helyekre tervezik. Néhány kiemelt, érdekes helyszín közülük.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont – az Ormánság természeti értékeit és hagyományait interaktív kiállítással, őshonos háziállat bemutatóval, tanösvényekkel, változatos programokkal, környezeti nevelést célzó foglalkozásokkal egész évben várja a közönséget. A fő épületben a térség természeti és kultúrtörténeti értékeit, hagyományait felvonultató kiállítás tekinthető meg.

 

 

 

H2O Akváriumház A Velencei-tó jellegzetes halfaunájának, illetve a halak mellett más vízi élőlények – szitakötőlárvák, vízi skorpiók, vízi botpoloskák – megfigyelésére is lehetőség nyílik az agárdi hajókikötőnél a H2O Akváriumházban. Az akváriumházban elhelyezett nyolc akváriumban összesen 7085 liter víz van. A legnagyobb akvárium 1785 literes.

 

Sashegyi LátogatóközpontA Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontjában a “Menedék a betontengerben” című interaktív kiállítás tekinthető meg.

Két szabadtéri terráriumban természetes élőhelyükön láthatjuk a pannongyíkot és a zöld gyíkot. Tavasztól őszig rendszeresek a kisállat-bemutatók borzzal, nyesttel, görénnyel és más, városokban élő kisállatokkal.

 

Cella Septichora Látogatóközpont – Pécs város római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korakeresztény temetkezési építészetét és művészetét.

 

Ökoturisztikai Látogatóközpont Badacsonylábdihegy
a Balatont és a Badacsonyt mutatja be. A környék természeti értékeivel ismerkedhetnek a diákok, a bemutató terekben audiovizuális eszközök, filmek, szöveges és kép
i dokumentumok, valamint kiállítási tárgyak teszik teljessé az élményt. A helyszínre látogatók túrázhatnak szárazon és vízen is.

 

 

Tisza-tavi Ökocentrum – ez a hazánkban egyedülálló bemutatóhely a Tisza és a Tisza-tó természeti kincseit, Magyarország második legnagyobb tavának csodálatos élővilágát tárja elénk. A 2012-ben elkészült felszálló madárra hasonlító központi épületben Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriuma van, de a környező parkban és a tóparton is megannyi izgalmas látnivaló várja a látogatókat.

 

Hajózástörténeti Látogatóközpont A balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállítás Földváron, egy különleges, hajóalakú épületben kapott helyett, melynek árboca a Balaton legmagasabb épített kilátója.

 

 

További ajánlatokért kattints ide.