fbpx

Mivel jár(hat) a klímaváltozás?

Mivel jár(hat) a klímaváltozás?

Sok pedagógus számára okoz nehézséget az, hogy az utóbbi évek technológiai robbanásának köszönhetően a tanulókat rengeteg inger éri, ezért a hagyományos oktatási formák már nem kötik le a figyelmüket. Új módszerekre van tehát szükség! Az egyik hatásos megoldás a vitaszínház meghonosítása lehet az oktatásban.

Az Artemisszió Alapítvány és a drámapedagógusok alkotta InSite Drama közös programjának keretében vitaszínházi előadásokat tartottak a 2015/16-os tanév végén több budapesti oktatási intézményben. A szituáció, amiben a nézőknek állást kellett foglalniuk, a következő: 2086-ban járunk és elfogyott a víz Magyarországon…

A budapesti Ady Endre Gimnáziumban két 9.-es osztály, kb. 50 tanuló vett részt a 90 perces előadáson. A színészek rövid jeleneteket játszottak el, amelyek végén feltettek egy eldöntendő kérdést. A diákok feladata csupán annyi volt, hogy helyváltoztatásukkal (jobbra ültek le az „igen”-t, balra a „nem”-et mondók) nyilvánítsanak véleményt. Persze, aki kedvet érzett, elmondhatta, hogy miért döntött úgy, ahogy. Sőt, arra is volt lehetőségük, hogy az érvek hatására megváltoztassák döntésüket.

A jövőben játszódó jelenetekben a globális felmelegedés következményeként Magyarország is ivóvízhiánnyal küzd. Egy család sorsát követhették nyomon, választásaikat – például hogy megpróbáljanak-e olyan országba vándorolni, ahol még van ivóvíz – a tanulók határozták meg.

A fiatalok meglepő komolysággal, érettséggel és tudatossággal hozták meg döntéseiket, látszott rajtuk, hogy mélyen megérinti őket a darab. Szörnyű belegondolni, de ők már az a generáció, akiknek – sajnos nagy eséllyel – ezekre a környezeti és társadalmi kérdésekre konkrét válaszokat kell majd adniuk.

A színészek mellett meghívott szakértők is jelen voltak, akik elmagyaráztak fogalmakat és jelenleg érvényben lévő jogszabályokat a diákoknak.

A Víz/választó vitadarab olyan kérdéseket feszeget, amelyek mellett nem mehetünk el szemlesütve. Nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Az előadás arra is rámutat, hogy minden mindennel összefügg. Hogy a környezeti problémáknak mi, emberek vagyunk az okozói és hogy ezek nem tarthatók az országhatárok mögött. Globálisak és a megoldásukra is csak együtt, összefogással lehet esélyünk.

A darab az európai uniós Same World névre hallgató 3 éves projekt egyik elemeként valósult meg. A Same World-ben 13 ország vesz részt, a programok a környezeti igazságosságra, klímaváltozásra és klímamigrációra fókuszálnak. Vannak köztük iskolai foglalkozások, tanárképzések és egy magyar nyelvű pedagógiaiHYPERLINK “http://edu-kit.sameworld.eu/?lang=hu” HYPERLINK “http://edu-kit.sameworld.eu/?lang=hu”eszközkészlet is kidolgozásra került. Ez a tanároknak egyrészt háttérinformációt biztosít a témákról, másrészt bevihető iskolai feladatként is.

A Víz/választó vitaszínházi előadást eddig közel 600 gyerek látta, a fogadtatása mindenhol pozitív volt. A szervezők úgy érzik, hogy van még rá kereslet, ezért – amennyiben anyagi lehetőségeik lehetővé teszik – szeretnék a darabot még több iskolába elvinni.