AZ EGÉSZSÉGES ZENE – FESZÜLTSÉG ÉS OLDÁS

„Bizonyos, hogy ha nem volna zene, eggyel több okunk lenne arra, hogy megőrüljünk.”

(Csajkovszkij)

Kedves Zenebarátaim!

A mai – feszült és gyors – világunkban talán egyre többen egyetértünk a híres orosz zeneszerző fenti gondolatával. Bár egy ismerősöm szerint a 21. században már nem zene a hiánya, hanem inkább a „zene” folyamatos jelenléte kerget bennünket az őrületbe. De ettől a ténytől eltekintve mégis bizonyára mindannyian átélhettük már a muzsika pozitív – feloldást nyújtó – hatásait is.

Zeneterápia régen és ma

A régebbi „lassabb” korok emberei az élet szinte minden eseményét (születés, elmúlás, hitvallás, munka, szerelem, szórakozás, …) énekbe, zenébe foglalták. S ha voltak is túlkapások – hiszen régi bibliai igazság, hogy „minden szabad nekem, de nem minden használ, és nem minden épít” -, azért rengeteg esetben segítség (terápia) volt számukra a muzsika azáltal, hogy segített aktív módon feldolgozni bánatot, nehézségeket és örömöket is.

Mechanizálódó, egyre betegebb világunkban a zeneterápia tudománya – amely a XX. században kezdett tudománnyá válni, kibontakozni, hiszen a II. világháború után, a harcmezőről visszatérő katonák tömeges gondozásában lett nagy szerepe – szintén a belső lelki feszültségekre és egyéb – súlyos és kevésbé súlyos – problémákra kíván megoldást keresni. Korunkban élve kimondhatjuk, hogy nemcsak speciális esetekben, komolyabb pszichikai, idegrendszeri sérüléseknél van szükség zeneterápiára, hanem ahogy egy kollégám mondt

a: „Ma már a zeneiskolában tanító zenetanároknak is egyre inkább zeneterapeutává kellene átképezni magukat.”A következő eset is ezt támasztja alá: Egy tízéves kisfiúval zenéltem együtt. Az óra végén hagytam, hogy szabadon játsszon a zongorán. Ököllel kezdte el csapkodni a billentyűket. „Hékás ne olyan vadul! Inkább próbálj meg az ujjaiddal dallamokat keresni a hangszeren!” – mondtam neki határozottan. A fiúcska rám nézett, és hangosan tört ki belőle a – látszólag más témát érintő, csapongó – feszült beszéd:„Béla bácsi! A Gabó azt mondta, hogy ha a tükör előtt elismétlek háromszor valamit, akkor meghalok.” „Ki az a fiú osztálytársad, aki ilyen butaságokat beszél, és honnan veszi ezeket?”- kérdeztem megdermedve.„Gabó nem fiú, hanem egy nyolcéves kislány és egy horror filmben látta.” – világosított fel tanítványom. Hány és hány hasonlóan megdöbbentő eset történik meg nap mint nap az internetes játékoktól felpörgetett, a mobiltelefonoktól és a különböző médiáktól megmérgezett – és kiégetett lelkű – gyermekekkel, tinédzserekkel. Tudnék sajnos még mesélni! S akkor mit tehet a magamfajta egyszerű zenetanár? A válasz és a megoldás – még ha szélmalomharcnak is tűnik olykor – az, hogy: Szeretetterápia, figyelemterápia, Zeneterápia…! Persze nem mindegy, hogy ez utóbbihoz milyen zenét használunk.

 Értelem és érzelem

Könnyen belátható, hogy ha a muzsika világa zsákutcába jutott, akkor a zenei stílusok és a különböző zenedarabok megválasztása, szelektálása hasonlít egy kötéltánchoz, mert az a bizonyos inga – zenei világunkban is – egyre inkább kilengeni látszik. Pedig értelmet és érzelmet fejleszteni csak olyan muzsikával lehet, amelyben az előbb említettek harmonikus arányban vannak jelen. Konkrétabban szólva, az értelmet (a homloklebenyt) kikapcsoló, monoton ritmusalapú zenék – mint például a mai könnyűzenék többsége – inkább a gondolkodás ellen hatnak, ezért ezeket nem nagyon ajánlom. A tudományos kísérletek is ezt támasztják alá és ezekről elég sok negatív tapasztalatom van már nekem is. Sajnos a másik véglet sem sokkal jobb – én ezeket rózsaszínű zenéknek hívom

krweativzene

– amelyek a túlzott érzelmességgel hódítanak. Ide sorolhatóak az ún. szentimentális popzenék, musicalek, stb… amelyek a hollywoodi álomvilágot varázsolják elénk, de az alfa agyi ritmusokat gerjesztő new age ill. meditációs zenék is. Bár tudom, hogy ez utóbbiak a divatos relaxáció jegyében, gyors és pillanatnyi megnyugvást ígérnek, és kellemes természeti hangokkal (szél, tenger, patak stb…) hívogatnak, de valójában legtöbb esetben csak semmitmondó, tartalmatlan és értékelhetetlen zenei (?) képzelgések. (Ezek meghallgatása helyett inkább menjünk el kirándulni és hallgassuk meg a természet valódi zenéjét szintetikus hangmasszák nélkül.) Éppen ezért úgy gondolom, hogy a középszerű – függőséget is okozható – fájdalomcsillapító zenék helyett a mellékhatások nélküli, „tiszta forrásból” táplálkozó egészséges Muzsikára van mindenkinek szüksége.

Feszültség és oldás

SAMSUNG DIGITAL CAMERA

Tudósok is számos kutatást végeztek már a klasszikus zene jótékony hatásairól. Főként Vivaldi, Bach és Mozart műveiről jelentek meg nagyon pozitív eredmények. Ha viszont zenehallgatásra nincs módunk, akkor a feszültség oldására a következő javaslatom van. Az én zeneterápiás -családterápiás – jelszavam tehát ez: „Dobot és hárfát minden családba!” Régebben úgy gondoltam, hogy elég, ha csak hárfa van az otthonokban. De rájöttem, hogy kell a dob is! Ha vita van köztünk, akkor előkapjuk a dobokat és eldoboljuk a problémákat. S majd csak azután hárfázunk…A hárfázást követően, pedig leülünk, és nyugodtan megbeszélünk mindent… És ez nem vicc!…

A gyógyító rögtönzés

Az emberi életben az egyik legszebb ajándék a kreativitás, az alkotókészség egészséges megélése, átélése. A zene egyfajta közlés, válaszadás, és a zenei rögtönzés során élményeknek, érzéseknek, belső állapotoknak keresünk – spontán módon, de mégis tudatosan – kifejeződést. Ezért válaszolhatott így Albert Einstein arra a kérdésre, hogy ő hogyan keres megnyugvást az életben: ”Először csak improvizálok, s ha ez sem segít, akkor Mozartnál keresek vigaszt…”Az alkotó módon, odaadó lelkülettel való éneklés, zenélés egyébként hatékonyan segíti az immunrendszer működését is, ahogyan ezt már számos vizsgálat alátámasztotta.

Utóirat: „Változtasd meg életed!”

A fogyatékkel élő fiatalok között is nagyon sok megtisztító (katartikus) élményt élhettem át. Éppen a múlt héten történt a következő: Az egyik osztályban mozgalmas, vidám népi dallamokat játszottunk. Jöttek egymás után a magyar, román, bolgár, cseh, francia és perui dallamok. Az óra végén kértem a gyerekeket, hogy most egy kicsit csendesedjünk el. Zongoráztam nekik és Ők feszülten figyeltek. Bach C-dúr prelúdiuma szólt. Ahogy befejeztem egy darabig csend lett, majd kis idő múlva az egyik Williams-szindrómás lány szólalt meg: „Béla bácsi! Olyan jó lenne, ha mindenütt ilyen szép zene szólna. Szerintem, akkor én sem rosszalkodnék többet, de mások is jobbak lennének.”

Ferge Béla, zenetanár

(Cikkünk szerzője évek óta járja az országot kreatív zenei foglalkozásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal. Ezekről bővebben az alábbi internetes oldalon olvashatnak: www.ertekesvagydivatos.hu)