fbpx

Körösparton nyaralunk

Lovas sport:
   Az alföldön a lótartás mindig meghatározó volt az emberek számára. A szomszédos szarvasi lovasklub közel 100 lóval áll az érdeklődő vendégek rendelkezésére, több kijelölt – a Nemzeti Parkon keresztül vezető – túraútvonalat is ajánlanak.
Vadászat:
   Mintegy 20,000 ha síkvidéki vadászterület áll a Békésszentandrásra érkező vadászok rendelkezésére. Földrajzi fekvéséből adódóan apróvadak (őz, mezei nyúl, fácán, vadkacsa) vadászatára nyílik lehetőség. Az ártéri erdők, mezők, legelők, zsombékosok gazdag vadállományt rejtenek.
Gasztronómia:
   A térségben jellegzetes halételek, szlovák ételek valamint a környékbeli rendezvényeken (Sajt és túrófesztivál, Pásztortalálkozó és dudásfesztivál, Halászléfőző verseny, Szilvanap) bemutatásra kerülő ételek várják az idelátogatókat.
 
 
Kistérségünk vonzerői a következő területekre épülnek:
 
Természeti értékek, tájjellegű örökség:
 
– Hármas-Körös ártere
– Felszíni vizek jelenléte
– Termálvíz
– Kunhalmok ezek közül is a legismertebb a Gödény-halom, mely Magyarország legnagyobb kunhalma
– Eredeti természetes, uralkodó növénytársulás, löszpusztarét
– Arborétum
 
Hagyományok, és gasztronómia: 
 
A szlovák nemzetiség jelenléte mind hagyományainkban, mind gasztronómiánkban a mai napig megmutatkozik: Népművészeti csoportok és civil szervezetek által szervezett hagyományőrző rendezvények, megemlékezések színesítik a programokat.
 
Kézművesség:
 
– Szőnyegszövés
– Fafaragás
– Mézeskalács készítés
– Tojás-festés
– Fazekasság
– Kosárfonás
– Bőrdíszművesség
– Csipkeverés

Osztálykirándulási ajánlat a Körösparton

0

küldjön nekünk üzenetet

    Kérjük adja meg a kirándulása tervezett adatait, hogy ajánlatot tudjunk küldeni