fbpx

Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Tanár Úr!

Megnyíltak a 2026/27-os tanévre szóló Erasmus+ Mobilitási pályázatok 2026. február 19-i beadási határidővel.

Amennyiben iskolájuk köznevelésben vagy szakképzésben részt vevő középiskolai vagy általános iskolai oktatókkal és tanulókkal tervezi Erasmus+ rövid távú mobilitási pályázaton való indulását, érdemes időben megtenni a szükséges előkészületeket, amelyekben számíthatnak a segítségünkre.
(Az Erasmus+ programokból a modellváltó magyar egyetemeket zárták ki, a középiskolák és általános iskolák továbbra is pályázhatnak.)

Az Erasmus+ program egy remek lehetőség tanároknak és diákoknak egyaránt, de tudjuk, hogy a pályázatok elkészítése és a tanulmányi kirándulás szervezése időigényes feladat, ezért felajánljuk segítségünket, hogy Önök könnyebben vehessenek részt ezen a kiváló kezdeményezésen.

Cégünk, a Vidékjáró Utazási Iroda 10 éve működik együtt iskolákkal, és felkészült arra, hogy segítse azokat a tanárokat, akik részt kívánnak venni ebben az egyedülálló európai uniós programban. 

Milyen iskolák vehetnek részt az Erasmus+ rövid távú mobilitási pályázatokon?

  • Általános iskolák
  • Köznevelésben és szakképzésben résztvevő középiskolák

Kiknek és hová szervezünk Erasmus+ rövid távú mobilitási projekteket?

Spanyolországba, Németországba és Ausztriába, külhoni magyar iskoláknak Magyarországra is. Az országok köre természetesen igény szerint bővíthető.

Mi az Erasmus+ program?

Az Erasmus+ egy európai uniós program, amely támogatást nyújt a tanulók, oktatók, szakemberek és más oktatási intézmények alkalmazottai rövid távú mobilitási projektjeihez. A program célja a nemzetközi együttműködés és mobilitás elősegítése az oktatás különböző területein. Ezek a projektek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy tapasztalatokat szerezzenek más országok oktatási rendszereiről, kultúrájáról és nyelvéről. A projektek célja az interkulturális készségek fejlesztése, a szakmai kapcsolatok építése, valamint az oktatási és szakmai készségek fejlesztése. Erasmus+ programban való részvétel elősegíti a személyes és szakmai fejlődést, valamint hozzájárul a nemzetközi oktatási együttműködéshez.

A résztvevők támogatást kaphatnak az utazási költségeikhez, szállásukhoz, étkezésükhöz, szakmai és szabadidős programjaikhoz.  

Az Erasmus+ rövid távú, iskolai tanulók csoportos mobilitása pályázatain az időtartam szakképzésben tanulók esetén 10-89 nap, köznevelésben tanulók esetén 2-30 nap, a mobilitásban részt vevő diákok száma nem haladhatja meg a 30 főt.

Mi az ideális létszám és időtartam?

Bár ezek a pályázatban előírt korlátok, tapasztalataink alapján az ideális időtartam 10-14 nap és a létszám 20-22 diák és 2-3 tanár. Tekintettel kell lenni arra, hogy a diákok ne hiányozzanak túl sokat az oktatásból, és a fogadó intézményeknek se legyen túl megterhelő a csoport fogadása.

Miből áll az Erasmus+ Mobilitási folyamat?

  1. Be kell nyújtani egy jól átgondolt, a pályázati kiírásnak megfelelő pályázatot.
  2. Elbírálást követően a nyertes pályázatokat benyújtó iskolák vagy azok fenntartói megkapják a támogatási összeget
  3. A tanulmányi kirándulás tervezett szakmai és kulturális/szabadidős programjait meg kell valósítani
  4. A tanulmányi kirándulást követően szakmai és pénzügyi beszámolót kell benyújtani

Mik az első feladatok a pályázathoz?

  1. Ki kell jelölni egy projektvezetőt, aki foglalkozik a pályázattal.
  2. Definiálni kell a projektötletet, és indokolni kell, hogy miért szeretnék a tanulmányi kirándulást megvalósítani. Ebben sokat segít a tapasztalatunk, de csak a helyi adottságok ismeretében lehet a projektötletet kidolgozni 
  3. Érdemes megnevezni a külföldi partneriskolát. (Ha még nincs, akkor segítünk keresni)
  4. Bár a pontozási szempontok előre ismertek, sokszor nem egyértelmű a szempontok és a célok megfeleltetése. Ebben is sokat szokott a tapasztalatunk segíteni.

Mennyi időt/munkát jelent a pályázat a projektvezetőnek?

A legtöbb időt a jól átgondolt projektötlet kitalálása igényli. A szaktanárokkal való közös gondolkodás sokat gyorsíthat a folyamaton. Amint a projektötlet és a hozzá kapcsolódó projektcélok összeálltak, egy ponterős  pályázat összeállítása kb. 20 munkaóra. Ezzel párhuzamos a partneriskola felkutatásával és a szakmai és szabadidős kulturális programok összeállításával kapcsolatos munkánk.

Mekkora eséllyel nyernek az pályázatok?

Őszintén el kell mondani, hogy nagy a verseny az iskolák között. A jól átgondolt, megfelelő mélységig kidolgozott pályázatok nyernek. Iskoláknak régóta tanulmányi kirándulásokat szervező utazási irodaként az a tapasztalatunk, hogy segítségünkkel ponterősebb pályázatokat tudnak összeállítani. A pályázatok elbírálásakor kap az iskola egy írásbeli értékelést, amiből az is kiderül, hogy hol vannak esetleg javítandó területek. Ez alapján, a következő évben kis többletmunkával egy még jobb pályázatot lehet benyújtani, így a belefektetett munka nem vész el, bár természetesen az a célunk, hogy a pályázat elsőre nyerjen.     

Mi az irodánk közreműködésének a díja?

Közreműködési díjunk az általunk szervezett szolgáltatások értékének legfeljebb 10%-a, azonban a tényleges összeg mindig a projekt teljes költségvetésének ismeretében, a megvalósítást követően kerül kiszámlázásra.

Miért csak a végén számlázunk?

Mert számunkra elsődleges, hogy:

  • a projekt szakmai tartalma és a hozzá kapcsolódó kulturális programok egyaránt magas színvonalon valósuljanak meg,
  • a költségvetésből a diákoknak és a tanároknak ne kelljen önrészt vállalniuk,
  • a díjunk beleférjen a támogatási keretbe.

A számlázás így teljesítésarányos és kockázatmentes az iskola számára.

Hogyan „fér bele” a díjunk a projektbe?

A megvalósítás során a költségeket optimalizáljuk (repülőjegyek, szállások, programok előfoglalása, árfolyamkockázatok, utalási díjak csökkentése), így a fölösleges kiadások elkerülésével biztosítjuk, hogy a projekt minden eleme finanszírozható legyen, és a díjunk is beleférjen a keretbe.

Miért kedvező ez az iskoláknak?

  • Nincs előre fizetendő díj.
  • A pályázatírásban a segítségünk díjmentes.
  • Csak az általunk közvetített szolgáltatások után számolunk díjat.
  • A projekt végén kizárólag annyit számlázunk, amennyi a támogatásból biztosan kifizethető. 

Ez a rendszer átlátható, fair és pénzügyileg biztonságos a résztvevő intézmény számára.

Miért érdemes irodánk segítségét igénybe venni?

  1. Szükséges idő hiánya: A projektvezető tanár általában osztályfőnök, főállású pedagógus és szülő is egyben, akinek az Erasmus nélkül is az összes idejét lefoglalják a teendők. A projektvezetés időigényes feladat és komoly felelősség is egyben. A szervezés rengeteg, időben ütemezett egyeztetést, utánajárást, levelezést, telefonbeszélgetést igényel. Közreműködésünkkel komoly munkamennyiségtől és jelentős stressztől kíméljük meg a projektvezető tanárt.
  2. Teljes Körű Segítségnyújtás: Irodánk nemcsak a pályázat véleményezésében, hanem a témaválasztástól kezdve a fogadó iskolára tett javaslatokon át egészen a program megvalósításához kapcsolódó szervezési, valamint a szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítéséhez szükséges adminisztratív támogatásig segítséget nyújt. Tapasztalt szakembereink segítenek az egész folyamat során. Fontos hangsúlyozni, hogy a projektmenedzsment feladatok, és ennek megfelelően a döntés mindig a projektvezető tanár kezében marad, mi segítséget és választási lehetőségeket kínálunk fel. 
  3. Tartalmasabb tanulmányi kirándulás: Szakmai tapasztalatunkkal, helyismeretünkkel  tartalmasabb tanulmányi kirándulások valósulnak meg.
  4. Szakképzett csoportkísérő biztosítása: Tapasztalataink szerint nagy segítséget jelent, ha a csoport mellé helyismerettel és nyelvtudással rendelkező kísérőt biztosítunk. A csoportkísérő logisztikai és gyakorlati támogatási feladatokat lát el, míg a szakmai program megvalósítása és szakmai tartalma továbbra is a kísérő pedagógusok felelőssége. A projektvezető tanárnak így nem kell a helyszínen a szervezési feladatokkal, fizetésekkel vagy számlákkal foglalkoznia. A sok programhelyszín miatt előfordulhatnak váratlan helyzetek, amelyek kezelésében különösen hasznos, ha ott van egy kollégánk, aki azonnal és hatékonyan tud támogatást nyújtani. A csoportkísérő igénybevétele opcionális; a tervezett program ismeretében a projektvezető tanár dönti el, hogy szükség van-e rá.
  5. Spanyolországi, németországi, ausztriai és magyarországi helyismeret: A helyismeretünknek köszönhetően az iskolájuk szakmai elvárásaihoz és céljaihoz illeszkedő programsorra teszünk javaslatot, amely értékes, tartalmas élményt nyújt a résztvevőknek.
  6. Tapasztalat és Megbízhatóság: Irodánk már több mint 100 iskolának segített sikeresen tanulmányi kirándulások szervezésében, Határtalanul! és Erasmus+ projektek megvalósításában.
  7. Angol nyelvű lebonyolítás: A pályázatot a pályázó ország nyelvén vagy angolul lehet beadni. Irodánkkal a kapcsolattartás angol nyelven is történhet.

Reméljük, hogy Irodánk segítségével Önök is részesei lehetnek az Erasmus+ program által kínált lehetőségeknek, és hozzájárulhatnak diákjaik nemzetközi tapasztalatszerzéséhez.

Pedagógus visszajelzések
Két iskola tanárának gondolatait osztjuk meg a közös Erasmus+ munkáról.

„Iskolánk először vett részt Erasmus mbilitási programban, és a Vidékjáró Kft. támogatása nélkül ez jóval nagyobb feladat lett volna számunkra. A pályázat megírásától a teljes lebonyolításig mindenben számíthattunk rájuk, ami jelentősen megkönnyítette a folyamatot. A közös tervezésnek és a folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően 20 diákkal egy tartalmas, élményekben gazdag hetet tölthettünk Tübingenben.”
Holl Loretta igazgató – Grassalkovich Antal Általános Iskola

„A sikeresen elnyert Erasmus mobilitás pályázatnak köszönhetően intézményünk természettudományos érdeklődésű diákjai egy olyan élményekben gazdag spanyolországi utazáson vehettek részt, melyben a szakmai program megvalósításán túl megismerhették Barcelona és környékének nevezetességeit, sokszínű szabadidős lehetőségeit valamint a lüktető város hétköznapjait. Abban, hogy ez így történhetett meg elévülhetetlen szerepük volt a Vidékjáró Kft. munkatársainak, akik nagy tapasztalataikkal, lelkiismeretes szervező munkájukkal, igényeink maximális figyelembevételével, és rugalmas közreműködésükkel biztosították számunkra a változatos programok zökkenőmentes lebonyolítását, és egy kellemes utazáshoz szükséges feltételek megteremtését.”
Tóth Tamás projektvezető Kisvárda

Zárásként néhány kép Barcelonáról, kedvcsinálónak.

Barcelona_Sagrada_Familia Barcelona_Parc_Guell Barcelona_Casa_Batllo Barcelona_Catedral
Barcelona_Barrio_Gothico Barcelona_Aquarium Barcelona_beach Barcelona_Tibidabo

Amennyiben a pályázat konkrét lépései iránt érdeklődik vagy a témaválasztásáról szeretne egyeztetni, úgy kérem jelentkezzen a lenti űrlapon.