CIKKEK

EgySzer volt, hol nem volt….Bergendóciai Meseösvény-Őseink földjén

A Bergendóc Szociális Szövetkezet igazi újdonsággal várja- nem csak!- a gyerekeket! Mert a mese mindenkié!


A Szövetkezetet azzal a céllal alapították, hogy felfedezze és bemutassa a helyi természeti és történelmi értékeket, élővé tegye a hagyományokat.


[...]

tovább

Kapcsolda – közös érzések közös élményekkel

Évek óta fogyatékos és ép gyerekek töltenek el közösen egy napot az épek  iskolájában és különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét, gondolkodását. Mindezt már több éve csinálják, az alapötlet egy nagyon tehetséges színésznőtől, egy három gyermekes családanyától származik. Szalai Krisztinától.


2008 óta szervezi Kriszta a Kapcsolda elnevezésű integrációs és szemléletváltó programot. Ennek keretében fogyatékos és egészséges gyerekek töltenek el közösen egy napot az egészségesek iskolájában és különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét, gondolkodását. A programban mozgássérültek, látássérültek, enyhén- és középsúlyosan értelmi fogyatékosok 3-25 éves korig, valamint egészséges óvodások, általános iskolások és középiskolások vesznek részt. Munkájáról kérdeztük a művésznőt.


[...]

tovább

Parapark a Strázsa Tanyán

A Strázsa Tanya a Kiskunságban, Szabadszállástól csupán néhány kilométerre található. Nevét a közeli, 125 méter magas Strázsa „hegyről” kapta.


A tanyához tartozó hathektáros terület nagy része erdő, de az erdő közepén található lovas-, röplabda- és kuglipálya is. A fenyőerdő a homokozóban játszó gyermekeket védi az erős napsugárzástól, míg a borospince a hűsölni vágyó felnőttek számára nyújt biztos védelmet.   Egy olyan társadalmi vállalkozásról van szó, mely bevételét a Vendégház működtetéséből szerzi, majd a profit jelentős részét a térség megváltozott munkaképességű, elsősorban értelmi fogyatékossággal élő emberek segítésére fordítja.


[...]

tovább

Maradék nélkül – szemléletformálás a tananyagban

Magyarországon, évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada – körülbelül negyede – a háztartásokban termelődik. Hogyan lehetne megtanítani már az általános iskolában a diákokat arra, hogy csökkenjen ez a nagyon magas szám? Hogy tudják melyik az egészséges, és melyik a biztonságos étel. Úgy látszik, hogy ezzel a gondolattal foglalkoznak a szakemberek is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Maradék nélkül programjának vezetője dr. Kasza Gyula tájékoztatta olvasóinkat.


[...]

tovább

A művészetterápiáról

Mi a művészetterápia? A képzőművészet és az info-technológia eszközeivel (például komputerrel) hozunk létre alkotásokat, amelyeket értelmezünk. [...]

tovább

Decembertől újraindul a “Határtalanul!” program

Az EMMI tájékoztatása szerint , várhatóan decembertől megjelenik a pályázat kiírása a 2018/19-es tanévre. A program felépítése, lebonyolítása és finanszírozása várhatóan az előző évekhez hasonlóan fog felépülni.


[...]

tovább

ÚJ INFORMÁCIÓK A DÍJMENTES VASÚTI UTAZÁSI HELYSZÍNEKRŐL

HASZNOS INFORMÁCIÓK A DÍJMENTES VASÚTI UTAZÁSI HELYSZÍNEKRŐL:


Idén szerptembertől már 25 új, vidéki helyszín is látogatható vasúttal díjmentesen. [...]

tovább

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2017

A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2017 programjai tizenegy központi témakörhöz kapcsolódnak, melyek közül nyolc a nagyközönségnek, egy-egy a pedagógusoknak és óvodapedagógusoknak szól, egy pedig a szakmai programokat foglalja magában. A Múzeumok Őszi Fesztiválja egy új, kiemelt témával igyekszik a hazai irodalmat meghatározó jeles írók, költők múzeumokban őrzött hagyatékára, jeles tárgyaira felhívni a figyelmet. A nyitott ajtó több mint jelkép: a múzeumok a fesztivál alatt vendégségbe hívják mindazokat, akik nyitott szemmel és lélekkel, kíváncsisággal és érdeklődéssel fordulnak feléjük.


[...]

tovább

KEDVEZMÉNYEK PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE (PSZ) TAGJAINAK

KEDVEZMÉNYEK PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE (PSZ) TAGJAINAK

(A kedvezmények érvényes Pedagógusok Szakszervezete Tagsági igazolvány felmutatásával vehetők igénybe az egész család részére)


[...]

tovább

Közlemény pedagógusoknak: ősztől 25 helyszín ingyenesen vasúttal

Ez év júniusában  Pécsett, a Cella Septichora Látogatóközpont előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Hoppál Péter  kultúráért felelős államtitkár, hogy összesen 25 új világörökségi helyszínnel, nemzeti vagy történelmi emlékhellyel, és műemlékkel bővült azoknak az intézményeknek a köre, melyeket a szervezett iskolai diákcsoportok díjmentes vasúti utazással látogathatnak meg. 

Az országos múzeumok látogatásáról 1160/2002. (IX. 26.) Korm. Határozat módosításának célja az volt, hogy egyensúlyba kerüljön a budapesti és a vidéki-regionális helyszínek aránya, valamint ezek a helyszínek hozzájáruljanak az élményalapú és hatékony oktatáshoz, mert az ilyen ingerekben gazdag tárlatokat bemutató kulturális intézményekben sokkal mélyebben vésődik be a diákokba az elsajátítandó tudás, mint egy 45 perces tanóra keretén belül.

 

A fenti célok megvalósítása érdekében, a Vidékjáró Kft., mint Magyarország legnagyobb, pedagógusoknak szóló osztálykirándulási magazinját és egyedüli osztálykirándulási ajánlatokat tartalmazó honlapjának birtokosa,  az Emberi Erőforrás Minisztériumában, államtitkár úrnál  kezdeményezte, hogy a kormány határozat módosításának kihirdetése, és a végrehajtási rendelet megalkotása még idén ősszel létrejöjjön.

 

Amennyiben a határozat most kihirdetésre kerül, úgy a pedagógusok már az őszi osztálykirándulások helyszínei közé fel tudják venni ezen 25 új, vidéki helyszínt, különben ez csak a jövő évre csúszik.

 

 Köszönettel és üdvözlettel:

a Kirándul az osztály csapata

Pedagógusok figyelem! Ősztől 25 vidéki helyszín látogatható ingyenesen vasúttal!

Ismerkedj meg a legújabb 25 vidéki helyszínnel, amelyek INGYENESEN lesznek látogathatóak vasúttal az új tanévben!


 


Az iskolaév befejezését követően jelentette be Pécsett Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, hogy a 13 budapesti helyszín mellett további 25 helyszínnel bővül a szervezett iskolai diákcsoportok díjmentes vasúti utazása a felsorolt világörökségi helyszínekhez, nemzeti vagy történelmi emlékhelyekhez és műemlékekhez. Amint a 1160/2002 kormányhatározat módosításra kerül, onnantól látogatható a feltételeknek megfelően, díjmentesen vasúttal a 25 új vidéki helyszín. Addig is ismerkedjetek meg a szóban forgó lehetőséggel.  [...]

tovább

Zöldutat kaptak a zöldutak

A napokban hallottam egy Zöméstől, hogy Nógrádban Zöldutat kaptak a Zöldutak. Ezt azért meg kell magyaráznom, bár néhány természetszerető, osztálykirándulásokat szervező pedagógus biztosan tudja mit jelent ez a rejtélyesnek tűnő mondat. [...]

tovább

Értékekről tanulva

Kirándulások tematikáját a helyi és nemzeti értékek, értéktárak is adhatják. A www.hungarikum.hu honlapon részletesen rákereshetünk egy-egy megyében található Nemzeti Értékre, Hungarikumra.  A gyűjtő honlapok mellet vannak megyei, vagy települési értéktár gyűjtő honlapok is, mint a http://ertektar.bekesmegye.hu/ vagy a http://www.csongradertektar.hu/ [...]

tovább

Ökotudatos fogyasztó formálása

Az ökotudatos fogyasztó formálása már gyermekkorban el kell, hogy kezdődjön és erre számos hasznos európai példa áll rendelkezésünkre. Ennek tükrében szeretnénk olyan programokat kínálni, amely természetes, ökológiai környezetben mutatná be a gazdálkodást, a kézműves foglalkozást és a mindezzel harmóniában élő természeti tájat a fiatal generáció számára.


[...]

tovább

Hungarikumok közt a Zsolnay negyed is

Miért fontos, hogy a pedagógusok olyan osztálykirándulásokat szervezzenek, ahol a diákok megismerkedhetnek a hungarikumokkal? A magyarázat benne van a hungarikumok hivatalos megfogalmazásában: „A “hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.” [...]

tovább

AZ EGÉSZSÉGES ZENE – FESZÜLTSÉG ÉS OLDÁS

„Bizonyos, hogy ha nem volna zene, eggyel több okunk lenne arra, hogy megőrüljünk.”


(Csajkovszkij)


Kedves Zenebarátaim!


A mai – feszült és gyors – világunkban talán egyre többen egyetértünk a híres orosz zeneszerző fenti gondolatával. Bár egy ismerősöm szerint a 21. században már nem zene a hiánya, hanem inkább a „zene” folyamatos jelenléte kerget bennünket az őrületbe. De ettől a ténytől eltekintve mégis bizonyára mindannyian átélhettük már a muzsika pozitív – feloldást nyújtó – hatásait is. [...]

tovább

Mivel jár(hat) a klímaváltozás?

Sok pedagógus számára okoz nehézséget az, hogy az utóbbi évek technológiai robbanásának köszönhetően a tanulókat rengeteg inger éri, ezért a hagyományos oktatási formák már nem kötik le a figyelmüket. Új módszerekre van tehát szükség! Az egyik hatásos megoldás a vitaszínház meghonosítása lehet az oktatásban.

[...]

tovább

3 D-s szemüveg, nem csak moziban

Ma már a mozikban nem újdonság, ha a film 3 D technológiával készül, és a mozinézők részére speciális szemüveget adnak, ami lehetővé teszi a filmbéli jelenetek térbeni átélését.


A technológiát a fejlesztések révén már a turizmus és az oktatás is tudja alkalmazni. A Terror Háza mutatta 2016-ban azt a ’56-os szabadságharc emlékére készült kiállítást, ahol egy speciális VR (Virtual Reality) filmmel (360 fokos látószögű kamerával felvett jelenetek) lehet részese a történelemnek a látogató, és egy szerkezet (szemüveg és telefon) segítségével egyenesen a forradalmi események középpontjában találhatja magát. Eredeti archív filmek és fotók felhasználásával készült el a film, melyet a szemüveg segítségével láthat a diák vagy turista, akár az utcán – a történelmi helyszíneken – sétálva. A technológia lehetővé teszi, hogy a jelenben megelevenedjen a térben a szemünk előtt a múlt eseménye, például egy tank megy el közvetlenül mellettünk. [...]

tovább

Élmény- és tudásszerzés a biogazdaság látogatáson

A VIRÁGOSKÚT-i biogazdaságba érdemes ellátogatni kirándulások, de akár iskolai programok, órák keretében is. A gazda, Rózsa Péter a tiszta a vegyszerektől mentes biogazdálkodás megszállottja, de egyben sikeres üzletember is. Sokat áldoznak a régi mesterségek, szokások, hagyományok megőrzésére, ápolására. Jövőképet, élményt és tudást szerezhet a hozzájuk látogató. Hajdú-Bihar megyében a Balmazújváros melletti Virágoskúton 25 hektárnyi területen folyik biodinamikus módszerek segítségével zöldség és fűszernövények, szántóföldi növények termesztése. Virágoskúti Biobolt emeleti galériájában igazi csárda hangulatban fogyaszthatnak el a vendégek bio gyümölcsleveket, italokat és tájételeket. [...]

tovább

Történelemóra és múzeumpedagógiai foglakozások várakban

Megújulnak a magyar várak és kastélyok


A hazai kastélyokba, várakba, kihelyezett történelem és múzeumpedagógiai órákat tartanak, megismerkedhetnek a diákok a régmúlt idők híres családjainak történetével. A várakat, vagy kastélyokat általában szép, magas és védett helyekre építették. Múzeumaikban járva a múlt idők emlékeit idézzük fel, legendákat suttog a szél, elképzelünk régi csatákat, csattognak a kardok, vitézek hanyatlanak, és királyokat koronáznak a falak között. [...]

tovább

Tanórák iskolán kívül

Aligha jönnek zavarba történelemtanárok, ha diákjaiknak történelmi emlékhelyeket kell bemutatniuk. Ilyen ugyanis Magyarországon szinte minden városban, minden faluban, s némi túlzással minden dűlőúton található. [...]

tovább

Táborok, ifjúsági szállások,falusi szálláshelyek

Vitán felül áll, hogy az egynapos osztálykirándulásokat könnyebb megszervezni, mint a többnaposakat. Más a felkészülés is, a szervezésre több idő, energia és ember kell. Vannak olyan iskolák, ahol szülőket is bevonnak a tervezésbe, vagy egymás között cserélnek eszmét, és jól teszik, mert kevesen tudják, hogy milyen sokféle szállást lehet foglalni a kirándulásra, vagy táborozásra. [...]

tovább

Szállásfoglalási kisokos – nem csak osztálykirándulásokra

Vannak akik élvezik és szeretik, vannak, akiknek az év mélypontja. Amennyiben gyermekeknek, osztályoknak, társaságoknak foglalunk szállást, szervezünk utakat, érdemes tisztában lenni a foglalás sajátosságaival, a jogainkkal, hiszen már nem csak egy-két ember, hanem egy csoport élménye/pénze forog kockán. [...]

tovább

Ökonap farmerben



Hogyan kapcsolódhat össze – a környezettudatosság mentén – egy kisvállalkozás és egy iskola? Miként tudják segíteni, sőt inspirálni egymást?
[...]

tovább

RepTár

Több mint húszezer látogatója volt a szolnoki RepTárnak három hónap alatt


Szolnokon Közép-Kelet-Európában egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelyet hoztak létre 4 500 m2 fedett kiállítótérrel, mintegy 60 000 m2 alapterületen. A Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum szeptemberi átadása után alig egy hónappal már tízezredik látogatóját köszöntötte, november végéig pedig több mint húszezren keresték fel a létesítményt, amely 2016-ban az Év turisztikai attrakciója lett. [...]

tovább

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központ

Az év ökoturisztikai létesítménye-díjjal ismerték el látogatóközpont kategóriában a Pörbölyi Ökoturisztikai Központot. Hogy megosztva kapták az első díjat a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközponttal, mit sem von le az értékéből, csak erősíti azt.


Mit is rejt ez a központ és környéke, hogy ilyen nagy elismerésben részesült? Hogyan tudják elérni, látogatni, milyenek a tanösvényei, mit tanulhatnak itt a diákok? [...]

tovább

Egy verseny, amivel a környezet is nyer

A használt elemek és elektronikai hulladékok szelektív gyűjtése kiemelten fontos, mivel ezek a természetbe kerülve – a belőlük kioldódó veszélyes anyagok miatt – súlyosan károsíthatják a talajt és az élővizeket. Egy 2011 óta futó gyűjtőprogramnak köszönhetően eddig több mint 383 000 kg használt elem került hasznosításra.


Ehhez a rendkívül jó eredményhez az is kellett, hogy a PontVelem Okos Programhoz egy gyűjtőversenyt is kapcsoljanak a szervezők.


A részvételhez először az iskolának szükséges regisztrálnia a program weboldalán, majd a szerződéskötést követően kezdődhet a gyűjtés. Ebbe az iskola diákjai egyénileg és csoportban (pl. egy-egy osztály) is bekapcsolódhatnak. [...]

tovább

Örökségünk

Az Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület tagjainak összefogásával 2009 óta folyik a munka abból a célból, hogy a gyerekek megismerjék a térségük értékeit, az identitás erősítése, egy szélesebb körű tudás, és a személyes találkozások, tapasztalások által. Egy speciális tananyagot fejlesztettek ki, melyet rendhagyó pedagógiai módszerekkel a térség általános iskoláiban adott korcsoport számára adnak át, mint a mesében a hamuba sült pogácsát. A tanrend kialakításához a térség szakemberei tárták fel az örökség és érték elemeket. Ezek az anyagok tankönyvben, tanári módszertani segédletben, és diák munkafüzet formájában kiadásra kerültek. A tananyag fejlesztést tanári továbbképzés sorozat, kísérleti projekthét követte. A témahetek a tankerület támogatásával, a helyi pedagógiai programokba való beépítéssel váltak valós tananyaggá. A sikeres lebonyolítás érdekében minden év augusztusában külön találkozón egyeztették a szervezők az igazgatók és érintett pedagógusok az adott év témahetének pontos dátumát, és tematikáját. [...]

tovább

Nemzeti parkjaink

Mit kínálnak osztálykirándulásra Nemzeti parkjaink?


A nemzeti park a Természetvédelmi Világszövetség meghatározása szerint olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára; amely


megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól; és amelyen lehetőség nyílik


nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is.


Magyarországon kilenc nemzeti parkot helyeztek törvényes védelem alá. Ezekbe ellátogatni


különösen a gyermekek számára, felér egy életre szóló nagy kalanddal.


Ez az a hely, ahol talán életükben először találkozhatnak vadon élő állatokkal, madarakkal, emlősökkel, halakkal, rovarokkal és a természet más sok ezer csodájával. És természetesen őseikkel is, akik egyszerre óvták az erdőt, másfelől használták az erdő áldásait. [...]

tovább

Komposztáló és veteményes egybe

A nagybajomi Mesevár Óvoda és Bölcsőde volt az első Magyarországon, amelynek kertjében komposztáló kas épült. A látványos eszköz a gyermekek környezettudatosságát és egészséges életmódra nevelését hivatott elősegíteni. [...]

tovább

Élelmiszerpazarlás ellen az iskolákban

Évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezik világszerte, ami a globális élelmiszer-termelés egyharmadának felel meg. A problémát számos országban igyekeznek orvosolni, hazánkban a Nébih koordinálásával indult kampány, hogy négy év alatt 8 százalékkal mérsékelje az élelmiszer-hulladékot.


A NÉBIH Maradék nélkül programja az Európai Unió LIFE támogatás segítségével célként tűzi ki az élelmiszerpazarlás megelőzésére vonatkozó tudatosság növelését. A felnőtt lakosság mellett kiemelten fontos az általános iskolások tájékoztatása, erre a célra iskolai programot dolgoznak ki, tananyagok fejlesztés és az ismeretek elsajátítását ellenőrző specifikus online kvízjátékok kifejlesztésével. A kvíz verseny legeredményesebb tanulói részére egy nyári tábor megszervezésére is sor kerül, amely során a gyerekek játékos formában tudják elsajátítani az élelmiszerhulladék megelőzésével kapcsolatos jó gyakorlatokat. A nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják, hogy azok a kampányok sikeresek hosszú távon, amelyek a jövő fogyasztóit is megszólítják. [...]

tovább

Fenntarthatósági Hét

A különböző témanapok és -hetek mind az általános, mind a középiskolákban izgalmas eseménynek számítanak a gyerekek és a pedagógusok körében is. Ezek keretében ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy olyan globális témákra irányítsák játékos, kreatív módon a diákok figyelmét, mint például a fenntarthatóság. [...]

tovább

Látogatóközpontok

Világítótorony és kilátó az országra


Az utóbbi években a látogatóközpontok száma robbanásszerűen megnőtt hazánkban. Igényes épületekben, korszerű körülmények között, magas színvonalú technikával fogadják a látogatókat. Olyanok, mint egy világítótorony, hiszen hozzájuk mindig be lehet menni, megmelegedni, tanácsot, eligazítást, programjavaslatot kérni.


Jól teszik az iskolai osztályfőnökök, ha rövid idejű, mondjuk egy napos kirándulásaikat ilyen helyekre tervezik. Néhány kiemelt, érdekes helyszín közülük. [...]

tovább

LABIRINTUS élmény a kirándulásokon.

A gyerekek és a felnőtek is kedvelik a rejtvényújságok labirintus feladatait. Vannak olyan kirándulás helyszínek is ahol élőben, testközelből kiprobálhatjuk, ki milyen ügyesen tudja megtalálni a kivezető utat az útvesztőkből. [...]

tovább

Kulturális Örökségeink

Az UNESCO szellemi kulturális öröksége


Több egyetemen került fel a listára a mesterszak képzésben a kulturális örökség tanulmányok. Okleveles kulturális örökség tanulmányok szakembere lehet az Eszterházy Károly főiskolán végzett hallgató és az ELTE Bölcsészkarán is van már ilyen képzés.


Kulturális örökség mesterszak indult a pécsi egyetemen 2014-ben, amelynek emeli értékét, hogy a mesterképzés védnöke Pierre Vasarely, a PTE díszdoktora, aki a pécsi születésű Victor Vasarelynek, az optikai festészet világhírű képviselőjének unokájaként sokat tesz azért, hogy a baranyai megyeszékhely kulturális, tudományos elismertsége növekedjen Vasarely szellemi örökségén keresztül.


Ez azt mutatja, hogy szükség van ezekre a szakemberekre, ez érthető is, hiszen tíz évvel ezelő

tt fogadta el a Parlament azt a törvényt, amely lehetővé tette Magyarország csatlakozását az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséért létrejött egyezményéhez. A csatlakozással hazánk vállalta a területén levő szellemi örökségek számbavételét, valamint annak nemzeti és nemzetközi szinten való tudatosítását. [...]

tovább

Kincskereső túrák

A kincskeresés kreatív módszer, amely inspirálóan tud hozzájárulni az ismeretszerzéshez akár a kirándulások alkalmával is. A pedagógusok, valamint a szabadidejüket töltő szülők, családok, baráti társaságok is bátran belevághatnak. Létezik olyan változat, amikor egy csapat a természetben vagy településen az előre elrejtett kincset GPS segítségével találhatja meg. Egyszerűbb módja a kincskeresésnek, ha a túraútvonalon, térkép és tematikus kérdések, feladványok megfejtése vezet el a kincshez, így némi helyismeretet, kultúrtörténeti ismereteket, természetismereti tudást adva a kirándulónak. [...]

tovább

Mecsek Ökocsali

Házhoz mennek, a diákok pedig házhoz jönnek


A Mecsek Zöldút Egyesület 2015-ben Kiváló Európai Desztináció-díjat nyert, a "Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja" címet kapott projektjével, amelyet a helyi gasztronómiára alapozott. Az Európai Bizottság 2006-ban indította útjára a Kiváló Európai Desztinációk nevű projektjét, amely az európai kontinens természeti, kulturális és szellemi örökségének sokszínűségét hivatott bemutatni a turisták számára. Az EDEN egy angol mozaikszó (European Destinations of ExcelleNce). [...]

tovább